Rólunk

Schönperger-Vincze Zsuzsa férjeként hiszem, hogy amíg van erőm, mellette kell állnom. Mindent a legjobb tudásommal és szándékommal igyekszem megtenni érte. Az Ott leszek, mikor feladnád Alapítványt azért hoztam létre, mert hiszek abban, hogy a közösségnek teremtő ereje van. Ez a mi harcunk, de tudom, hogy nem szégyen segítséget, tanácsot kérni és elfogadni. Az alapítvány saját tulajdonú, kizárólag Zsuzsi támogatásáért jött létre, ami lehetővé teszi, hogy költséghatékonyabban működjön, és minden forrás közvetlenül az ő ellátására és rehabilitációjára fordítódjon. Ez egy tiszta, önzetlen és átlátható eszköz arra, hogy Zsuzsit a lehető legjobban támogassuk, és példát mutassunk az összefogás erejére.

2014 augusztus 8-án kötöttünk házasságot, a fordított nyolcasok végtelenségének szimbólumában. Ahogy sok más pár, mi is igyekeztünk az élet minden területén közösen építeni: családot, munkát, egzisztenciát. Vállalkozásokat indítottunk, sokszor kilépve a komfortzónánkból – volt, hogy sikerrel, és volt, hogy kevésbé. Jóban-rosszban, mindig együtt voltunk, egészen 2022. október 16. hajnaláig.

Azon a hajnalon Zsuzsi a Debreceni Klinikára légzés- és keringésleállás miatt 17 perces sikeres újraélesztés után intenzív osztályra szállították, de az oxigénhiány sajnos agyi sérülést okozott. Az orvosi vizsgálatok alapján úgy tűnt, hogy kómában lévő, a külvilággal kapcsolatba nem hozható vegetatív állapot lépett fel, amelyben nem várható javulás.

Mégis, 2022. november 25-én úgy döntöttünk, hogy hazahozzuk Zsuzsit, és saját otthonunkban gondoskodunk róla. Ennek nemcsak a kórházi tapasztalataink és a szociális intézmények állapota volt az oka, hanem az, hogy hittem abban, hogy otthon, szeretettel körülvéve nagyobb esélye van a fejlődésre. Az otthonunkat félig kórházzá, félig rehabilitációs intézménnyé alakítottuk, és a gyógytornász, masszőr, valamint nővérek segítségével Zsuzsi állapotában tényleges javulás kezdődött – bár lassan, apró lépésekkel.

A mély kómából éber kómába került. Hall és lát, felismeri a környezetváltozást és az embereket. Nem bénult le, minden testrészét tudja mozgatni – például alvás után nyújtózkodik, ásít. Az apró fejlődés folytatódik: jelenleg a kortyonkénti ivást gyakoroljuk, ami hatalmas lépés számára.

Zsuzsi jelenleg mindenben ellátásra szorul, kommunikálni pedig pislogásokkal és testbeszéddel tud, mivel a tracheotómia elzárja a hangszálakat. Mégis, az élet rácáfolt az orvosi prognózisokra: Zsuzsi ma ugyanúgy alszik csukott szemmel, és reggel nyitott szemmel ébred, ásít, nyújtózkodik. Jelzi, ha kényelmetlen az ágy vagy a testhelyzete, és igényli a foglalkozást, a törődést, a szeretetet. Az ágyból kimozdítjuk, kerekesszékezünk vele, fotelbe ültetjük, és ma már utazásra is képes.

Lemondani róla és esélyt sem adni neki ebben a lelketlen rendszerben – erre egyszerűen nincs szívem, és nem is lesz soha. Minden nehézség ellenére hiszek abban, hogy van remény.

Ez az út embert próbáló, tele magasságokkal és mélységekkel. Ahogy a házassági fogadalmunkban is mondtuk: jóban-rosszban, együtt.